-
Gondolkodtál már azon, hogy egy kis hangya
testsúlyának a többszörösét is képes felemelni?
És nem jár edzőterembe gyúrni, hogy ilyen extra ereje legyen😊 -
És arról hallottál már, hogy volt egy olyan
közlekedési baleset, ahol egy kisgyerekre ráborult
egy autó és az anyukája leemelte róla?
Valószínű ő sem erre trenírozta magát az addigi életében. - És ismered azt a példát, hogy a kis elefántot egy kis karóval kötik ki a cirkusz udvarán, hogy ne tudjon elkóborolni és amikor több tonnás állat lesz belőle, ugyanezzel a vékony kis bottal helyben lehet tartani?
- Vagy próbáltál már egy hangyát körberajzolni vastag fekete filctollal és a hangya nem megy a körön kívülre?
- Vagy azt, hogy bolhákat magas üvegbe téve, az üveget a felénél lezárva a bolhák próbálnak kiugrálni, de akadályba ütközve később a fedél levétele után sem fognak kiugrani az üvegből?
Hogyan is vannak ezek?
Nos az első első példánál a hangyának nincsenek fix nézőpontok a fejében. Nem gondolkodik azon , hogy vajon fel bírom-e én ezt a valamit emelni? Csak teszi a dolgát és sikerrel jár.
A második példánál az anyuka a hirtelen trauma hatására „ elfelejt” racionális érveket felhozni egóból, hogy milyen nehéz egy autó, hogy is tudnám én azt felemelni, hanem ösztönből cselekszik, mert meg akarja menteni a gyermekét.
Mondhatnád azt, hogy de ezek extrém példák, se hangya nem vagy, se ilyen traumatikus helyzetben nem vagy, te csupán csak jobb főnököt, kedvesebb kollégákat, szuperebb programokat, megértőbb férjet, magasabb fizetést, több utazást, boldogabb életet, rendesebb gyerekeket akarsz.
És itt jön a lényeg.
A harmadik, negyedik, ötödik példánál kapjuk a választ.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából:
„Tanult tehetetlenség a pszichológiában az a mentális állapot, mely során az egyén az egymást követő kiszámíthatatlan negatív ingerek hatására feladja, hogy azokat megpróbálja elhárítani, még akkor is ha elkerülhetőek lennének, mert arra a meggyőződésre jut, hogy nem képes ezeket az averzív ingereket befolyásolni. A tehetetlenség legfőbb jellemzői közé tartozik a negatív előfeltételezés a jövőre vonatkozó történésekkel kapcsolatban, reménytelenség és a passzív viselkedés.”
Szóval MEG TUDJUK TANULNI azt, hogyan rontsuk el az életünket pusztán a tanulás által.
De mik ezek a tanulások:
- gyerekkorban a lemásolt minták
- óvodában, iskolában a jó szándékú pedagógusok tanításai
- barátok mintái
- környezetünk mintái
- társadalmunk mintái
Mondok egy példát:
Azt tanították neked, hogy
iskolákba kell járnod, utána diplomát kell szerezned,
azután el kell helyezkedned egy cégnél, fix
munkaidőben be kell oda járnod, bizonyos bért tudsz
ott keresni, és nem gond ha stresszes és nem élvezed,
de hát ez a norma mindenki ezt csinálja.
Vajon igaz ez neked?
Ha arra jutsz, hogy nem biztos, szívesen választanál valami mást- rögtön ott lesznek a fejedben a valós vagy vélt önsorsrontó hiedelmek:
- de akkor miből fogok megélni?
- mit fognak szólni a szüleim?
- nálunk mindenki diplomás volt én nem lehetek "csak" egy szakmunkás!
- az ad biztonságot, hogy minden hónapban jön a fix bevétel
- az nem lehet, hogy én "csak" 2 órát dolgozom naponta és jól megélek
- pénzt csak vérrel, verítékkel, szenvedve lehet keresni
- az én munkám százszor stresszesebb mint másé
- számomra csak ez lehetséges
Jó lenne, ha ezek a mondatok nem zakatolnának a
fejedben? Szeretnéd őket elengedni? És esetleg még más
dologgal kapcsolatos fix nézőpontokat is jó lenne
elengedni?
Például:
- nem vagyok szép/jóképű
- milyen alakom van nekem?
- én ehhez nem értek
- ezt vagy azt a betegséget fogom örökölni
- apám is korán kopaszodott
- én soha nem fogok tudni vezetni stb, stb...
Vagy csak egyszerűen szeretnél jobban aludni, kevesebbet idegeskedni, jobban a középpontodban maradni, könnyebben élni?
Az Access Bars® kezeléssel te magad tudod ezeket a korlátozó hiedelmeidet elengedni, ha hajlandó vagy rá.
Én csak lefogom a fejeden a különböző életterületekhez tartozó sávokat, pontokat mint pl pénz, kontroll, kreativitás, test, öröm, szomorúság. szexualitás, újraalkotás, idő, tér stb. te pedig pihensz, akár alszol is és közben elengedsz…

Comments 4